Hírek - Nemesvámos

Közérdekű közlemény:

"A Magyar Honvédség kijelölt alakulatai nemzetközi szállító repülőgép gyakorlatot hajtanak végre 8 nemzet részvételével Magyarország légterében június 10-től 22-ig.
A végrehajtás során repüléseket hajtanak végre nappal és éjszaka. A gyakorlat mozzanatai keretében sor kerül teher illetve ejtőernyős dobásokra a kijelölt repülőterekre és területekre.
A repüléseket nagyméretű szállító repülőgépek hajtják végre a megszokottnál alacsonyabb magasságokon.
A feladatok végrehajtása során az ország számos területe felett feltűnhetnek, amely az átlagtól nagyobb zajhatással jár.
A gyakorlat során a repülőeszközök bázisául Pápa repülőtér szolgál.
A Magyar Honvédség és a résztvevő nemzetek a vonatkozó jogszabályok kereti között arra törekednek, hogy a legkisebb mértékben zavarják az állampolgárok megszokott nyugalmát.
Kérjük a lakosság megértését!"

MH Összhaderőnemi Parancsnokság


HIRDETMÉNY

2018. május 25.

Nemesvámos község polgármesterétől
HIRDETMÉNY
Nemesvámos Község Képviselő-testülete soron következő ülését
2018. május 30-án 16.30 órai
kezdettel tartja a Polgármesteri Hivatal földszinti tanácskozótermében.
Az ülés nyilvános, azon minden választópolgár részt vehet.


Hirdetmény

2018. május 10.

HIRDETMÉNY
Nemesvámos Község Képviselő-testülete soron következő ülését
2018. május 16-án 1500 órai
kezdettel tartja a Polgármesteri Hivatal földszinti tanácskozótermében.
Az ülés nyilvános, azon minden választópolgár részt vehet.


Tisztelt Betegeink!

2018. 05. 14-től 18-ig a rendelések szabadság miatt a következők szerint változnak:


Tábor Balácán

2018. május 09.

Gallyazási értesítő

2018. május 08.

A gallyazási munkálatokat 2018. május 15-től megkezdjük.

Amennyiben észrevételeik lennének, kérem forduljanak az alábbi ügyintézőhöz.: Horváth H. Krisztina 30/990-6376; 70/908-6301

Megértésüket és segítségüket előre is köszönjük!

Bakonyi Fakitermelő Bt.


LOMTALANÍTÁS

2018. április 23.

Tájékoztatjuk Nemesvámos lakosságát, hogy a Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt. és az önkormányzat lomtalanítást szerveznek.

A lomok lerakási helye nem a lakóház előtti terület, hanem a FÉSZEK u.  – HÓVIRÁG u. kereszteződésénél található terület

Átvételi időpontok: 2018. május 11-12-13.  8-19 óráig

A lomot csak lakcímkártya bemutatásával lehet leadni!

A munkatársak egyszerre 3-4 autót engednek be, mert a leadott hulladékot átnézik a szabályok betartása érdekében. Nem lehet a helyszínre szállítani: mezőgazdasági tevékenység következtében keletkezett hulladékot, építési törmeléket, fáradtolajat, festék- és higítómaradékot, teherautó- és traktor gumiabroncsot, gyógyszert és naponta képződött háztartási hulladékot. 

A lomtalanítással egy azon időben és helyen történik az elektronikai hulladékgyűjtés is. Csak az ép és hiánytalan állapotban levő készülékek kerülnek átvételre! 

Le lehet adni a felniről leválasztott személygépkocsi gumiabroncsot, valamint akkumulátort, száraz elemet is. 

Lehetőség van a Kossuth u. 295. sz. alatti falugondnokság telephelyén használt háztartási étolaj elhelyezésére is, a kihelyezett műanyag edénybe. Munkanapokon: 7-14 óráig                               

Aki nem tudja a helyszínre szállítani a lomot és az elektronikai hulladékot, hívja 2018. május 10. Csütörtök 15.00 óráig a következő telefonszámot: 06-30/445-5813

Nemesvámos Község Önkormányzata


61. oldal / 63