Vállalkozásaink

2017 májusában Nemesvámoson közel 270 vállalkozás működött. A rendszerváltás óta eltelt negyedszázad alatt a nagy lendület, a merész s főleg megalapozatlan álmok, a lelkesedés mögötti hiányzó szaktudás mind hozzájárult ahhoz, hogy mára csak azok maradtak talpon, akiknek a felkészültsége, piac érzékenysége, marketing munkája, technikai háttere és főleg tőkeereje ezt lehetővé tette. Ez érvényes a kicsikre és a nagyokra egyaránt.

Az önkormányzat évről-évre elismeri azokat a nagy vállalkozásainkat, amelyek az elmúlt évtizedekben itt is megerősödve munkahelyeket teremtettek, fejlesztésünket segítő adót fizettek, s elismertséget hoztak Nemesvámosnak. És igen jelentősen támogatják a helyi intézményeket, programokat, szervezeteket.

Mivel, mint írtuk községünkben közel 270 vállalkozás működik, így honlapunkon mindannyiuk bemutatása lehetetlen, így csak a 10 legnagyobb cég/vállalkozás kerül rövid bemutatásra:

HARIBO Kft. – élelmiszeripar

HARIBO Hungária Kft.
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Telefon:88/520-500
Fax:88/520-555
Cím: 8248 Nemesvámos, Szeder u. 5.
Levélcím: 8200 Veszprém, Pf. 802

Csatári Plast Kft. – Fémmegmunkálás, Regranulálás, Vákuumformázás, Villamosipari termékek szerelése, Hőre lágyuló műanyag sajtolása, fröccsöntése

Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Telefon: (88) 265-174, 268-023
Cím: 8248 Nemesvámos, Dózsa Gy. u. 1.
Weboldal: http://www.csatariplast.hu
Faxszám: (88) 265-440

Howmet- Köfém Kft. – fémmegmunkálás

Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Telefon: 88/515-560
Cím: 8248 Nemesvámos, Dózsa Gy. u. 2/A
Faxszám: 88/265-802

Vámos-Vill Építő, Generálkivitelező és Kereskedelmi Kft

Kibővült árukínálattal várjuk építkező, felújító kedves vásárlóinkat a nemesvámosi ÉPÍTKEZŐK ÁRUHÁZÁBAN, ahol az általános építőanyagok mellett szegek, csavarok, sziloplasztok, kőműves és kerti szerszámok, nádszövetek, festékek, glettek és segédanyagok, szigetelő és villanyszerelési anyagok, munkavédelmi ruházatok széles választéka megtalálható.

Cégünk a MAKITA gépek hivatalos forgalmazója, kérje ajánlatunkat!

Cím: 8248 Nemesvámos, Dózsa Gy. u. 2/B
Telefon: 30/99-30-472, 30/590-3152
Weboldal: www.vamosvill.hu
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Vitaflóra Kft. - növényi tápoldatok

Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Telefon: 88/505-750
Cím: 8248 Nemesvámos, Muskátli u. 17.
Weboldal: http://www.vitaflora.hu
Faxszám: 88/505-751

Vesz-Mont 2000 Kft. - célgép-gyártás, ipari automatizálás, szereléstechnika

Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Telefon: (88) 505 730
Cím: 8248 Nemesvámos, Huszárok útja 3

GNSZ Kft. - szerszámtervezés és szerszámgyártás

Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Telefon: 30/959-1929
Cím: 8248 Nemesvámos, Kossuth u. 1.
Weboldal: http://www.gnsz.hu

Peiba Kft. – tökmagolajgyártás

Cím: 8248 Nemesvámos, Pap István utca 45.
Telephely: 8248 Nemesvámos, Muskátli utca 13.
Telefon: +36 88 505-650
Mobil: 06 20 9233 250
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Weboldal: http://www.peiba.hu

Zömbik Kft. – Fém- és műanyagfeldolgozás

Cím: 8248 Nemesvámos, Kisteleki utca 1.
Telefon: +36 88 515 380
Fax: +36 88 515 380
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

KNAPP Hungary Kft.

Cím: Nemesvámos, Dózsa György u. 1.
Telefon: +36 20 562 5555
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Weboldal: http://www.knapp.hu

BOCK Hungária Kft.

Az ajkai, noszlopi és nemesvámosi telephelyek a BOCK csoport legnagyobb gyártóhelyévé teszik Magyarországot. A magyarországi Bock Hungária Kft. leányvállalatunk irodaszék alkatrészgyártására specializálódott, így a Bock csoport szolgáltatási palettájának fontos alappillére.

A noszlopi telephely 2000 óta foglalkozik irodaszék mechanikák szerelésével és kárpitozásával, poliuretán irodabútor termékek gyártásával és alumínium megmunkálásával. 2010-ben 100%-ban a BOCK tulajdonába került az 1992 óta a cégcsoporthoz tartozó ajkai telephely, amely szerszámfejlesztéssel és -gyártással, műanyag fröccsöntéssel és alkatrészek összeszerelésével valódi hozzáadott értéket képvisel. A nemesvámosi gyártóüzemmel 2020-ban bővítettük kapacitásainkat, ahol szintén az irodabútoripar számára készült alkatrészgyártására és összeszerelésére koncentrálunk. A Bock Hungária jelentős mértékben hozzájárul a BOCK csoport nemzetközi kapcsolatépítéséhez és teljesítményéhez.