Testvértelepülési kapcsolatok

Erdélyi testvértelepülésünkkel, Tusnáddal 2006-ban vettük fel a kapcsolatot.

A hivatalos baráti kapcsolat kialakításáról megállapodás született. A kapcsolat lehetővé teszi egymás közvetlenebb megismerését, az önkormányzatok képviselői, a különböző helyi szervezetek, sport és kulturális csoportok tagjai, a helyi képzőművészek kölcsönös találkozóin keresztül.

A két település önkormányzatai és az ott élő emberek tartalmas baráti kapcsolatokat ápolnak.

2011-ben a két település polgármestere megerősítette a 2006-ban kötött megállapodást.

A megállapodást a szoros kapcsolatépítés mellett tapasztalatcserére, fejlesztések kölcsönös ismertetésére és egymás tájékoztatására alapozzák.

Az egymás közvetlenebb megismerése céljából a településeken élő magánszemélyek, családok, egyházközségek, társadalmi szervezetek közvetlen kapcsolatfelvételét, a kulturális csoportok, együttesek szerepeltetését szorgalmazzák a megállapodás keretében.

A két település egymás iránti szeretetét és tiszteletét jelképezi a községháza mellett Kovács Gábor által készített és felállított székely kapu, melyet 2007. augusztus 3-án ajándékozott Tusnád község Nemesvámosnak.

A „Határtalan értékgyűjtés a Kárpát-medencében” című, Nemesvámos Község Önkormányzata által benyújtott pályázat keretében 2016 májusában Dr. Horváth Zsolt a Hungarikum Bizottság Veszprém megyei koordinátora szakmai irányításával Nemesvámos delegációja 5 napos műhelymunkára utazott Tusnádra. Az értékfeltárás érdekében szervezett fórumon nagy volt az aktivitás. Fiataloktól és idősektől egyaránt lehetett hallani történeteket a település múltjáról és jelenéről

A helyi iskola diákjainak vetélkedőt szerveztek a hungarikumokról, ahol kiemelkedően szerepeltek.

A közös munka eredményeként számtalan érték került feltárásra, ilyen például a székely kapu faragás mestersége, a kockás liliom, mint természeti érték, Imets Fülöp Jákó munkássága, aki a helyi iskola névadója, a 40 éves múltra visszatekintő fúvós zenekar, a székely pityóka és a pityókás házikenyér.

Felvételek készültek a helyi templomokról, Keresztes Rudolf fényképeiről és festményeiről.

A delegációt mindenhol szívesen fogadták, betekinthettek a csíki emberek mindennapi életébe. Ők úgy vallják, hogy az összetartás és a hitből fakadó erő átsegíti őket a nehézségeken.

A munka mellett maradt idő baráti találkozókra, összejövetelekre is, melyek nagyon vidám hangulatban folytak. Lehetőség nyílt a helyi ételek, italok, megkóstolására.

2016. augusztusban tusnádi delegáció érkezett Nemesvámosra. A Pro Muzika Fuvós zenekar és a Gallyverők Néptánc csoport mutatkozott be az augusztus 6-án megrendezett falunapon.

A közös munka kézzel fogható eredménye egy közös kiadvány - melyben a nemesvámosi és a tusnádi értékek láthatók - a záró rendezvényen került bemutatásra.

Közel ezer kilométer választ el minket egymástól, mégis mindkét településnek ugyanolyan fontos az értékek feltárása, megőrzése és egymás értékeinek megismerése.